Rajtam nem volt maszk. Látták minden rezdülésemet. De nemcsak a szememet látták, mely most is szorgosan kereste, kutatta a jelentősebb pillanatokat, hanem az egész arcomat. A mosolyomat, komolyságomat, rácsodálkozásomat a Világra. A színek kavalkádja maszkban táncolt előttem. Ritkán lehetett látni az álarcok mögött megbúvó szemeket, minden percben más és más “személyiség” ugrott elő a tömegből. Mielőtt elsuhantak volna mellettem, finoman megragadtam karjukat, hogy tudomást szerezzenek jelenlétemről. Verbális kapcsolatról szó sem lehetett a nagy hangzavar miatt, aki értett angolul, azok a számról olvasták a szavakat. És sokszor elég volt csak egy mosoly, máris többen fordultak oda hozzám. A fotók elkészítése után egy “thank you”-t eresztettem el a számról, amire a Hölgyek meghajlással az Urak pedig fejbiccentéssel válaszoltak. Forgott velem a karnevál, pezsgett Velence…