La Plage - Peter Nemeth Photography

Roppan a reggel és már ugrásra készen, ahogy az ablakban megjelent az első fény. Szapora lépteim ösztönösen törtek utat a sűrű magas fűben, a parton emelkedő meredek ösvény a felhőket célozta meg. A szállodákból kisereglett kora reggeli takarítószemélyzet hosszan nézett utánam, csodálkozva figyeltek a tegnap éjjeli viharban megtépázott fa maradványai fölött görnyedve, hogy merre is veszem az utam. Most leginkább hagytam, hogy csak vigyenek a lábaim. Nem volt konkrét célom, hogy merre is menjek. Magam mögött hagyva a kabócáktól harsogó száraz részt, a sziklákon ereszkedve lefele már előttem hullámzott a végtelen tenger. Vízi cipőm eleinte jól tartotta a lábamat a sziklákon, de ahogy rendszerint eláztattam és megcsúszott benne a talpam, egy erősebb felszisszenés társaságában hosszan felszakadt a puhább bőr és kegyesen mart lábamba a sós víz. Csak részben volt jó döntés a nagy melegben felhúznom kétéltű cipőmet, de csak így juthattam el olyan eldugott partszakaszokra, ahol a víz és a szárazföld meredek barátságban értek össze. Alig vártam, hogy leérve, a partot érő hullámokban megtorpanjak és lehűljek egy kicsit. A nagy forróságban rendszeresen lementem a vízhez, utána pedig megint felkapaszkodtam a magasabb domboldalra. Aztán mikor ismét megláttam valamit, lefele indultam, a hűs tengerig meg se álltam. Csak így lehetett elviselni a nagy meleget, és amíg hűtöttem magamat, kémleltem a végtelenbe nyúló strandokat, ahogy birtokba veszik az emberek. Szertartás szerűen megterítettek a parton, elnyújtott perceket töltöttek azzal, hogy a magukkal hozott strandkellékeket gondosan elhelyezzék a durva sziklákon. Ez már önmagában a merülésre való felkészülés volt. Egy fejessel aztán én is magam mögött hagytam a horizontot, jó volt a hideg tengerben alámerülni. A kiegyenlítésre már nem nagyon kellett figyelnem, leérve a fenékre finoman emeletem fel egy tengeri sün vázát, nehogy összeroppanjon a kezemben. 7-8 méter mélyen lehettem és egy kíváncsiskodó halraj tovább is csalogatott volna, de nem mertem mélyebbre úszni, mert odébb a tengerfenék hirtelen meredek falként eltűnt a mélyben. A lenti sötétségben egy fekete búvárruhás alak kezdett halványodni, hosszú uszonyával erőteljesen tolta le magát a messzeségbe. Palack egyáltalán nem volt a hátán, de arra nem is volt szüksége. Az emberi kíváncsiság határtalan és sokszor saját életét kockáztatva teszi meg az újabb és újabb felfedezésekhez vezető lépéseket. Mert még mindig sok a megválaszolatlan kérdés. Az ember nem emlékszik a születésére, nem emlékszik honnan jött, nem lett elmondva neki, hogy milyen okkal jött e világra. Mégis az ismeretlen tájakon minden pillanatban vezetve van. Egy láthatatlan erő fogja a kezét, életben tartja és élteti. Még a víz alatt is, mikor hosszabb időre visszatartja a lélegzetét.

Az első dokumentált szabadtüdős merülés 1911 júniusában történt az Égei-tengeren, Karpathos partjainál. Az olasz flotta hajói a Pigadia-öbölben horgonyoztak, mikor egy nagy erejű vihar következtében a Regina Margeritha nevű zászlóshajó horgonya elveszett a 75 méteres mélységben. A búvárok nem jártak sikerrel, ezért környékbéli szivacshalászokat hozattak a hajó fedélzetére. Köztük volt az a 35 éves Jorgos Haggi Statti, aki azt állította, hogy 100 méterre is le tud menni, levegőjét pedig akár 7 percig képes visszatartani. A merülés előtt az orvosok megvizsgálták Jorgost, akit rossz egészségi állapota miatt nem engedtek merülni. De Jorgos ennél sokkal makacsabb volt, aznap még háromszor merült 77 méterre és a horgonyt előkerítette. A versenyszerű mélymerülés korszaka akkor kezdődött, amikor 1949-ben a magyar származású Raimondo Bucher 30 méteres merülést hajtott végre Nápoly partjainál. Ekkor lépett színre az Ennio Falco-Alberto Novelli páros, akikkel Bucher versengve tornászta fel a mélységi rekordokat. Ebben az időszakban jelent meg a már 16 évesen 30 métereket merülő Enzo Maiorca, akit Luc Besson, ’A Nagy Kékség’ (Big Blue) című filmjéből Enzo Mollinari néven ismerhettünk meg. 1965-ben mindenkit túlszárnyalva Acireale-ben 54 métert merült. Az orvosi vizsgálatok eredményei miatt sokan óva intették, hogy hagyjon fel a merüléssel, ezt a csúcsot úgysem lesz képes senki túlszárnyalni. Pár hónap sem telt bele, Enzo a rádióból döbbenten értesült arról, hogy egy polinéz búvár 59 méternél, és egy Bahamákon élő ismeretlen francia, bizonyos Jacques Mayol 60 méternél tart. A nagy rivalizálás azonnal megkezdődött. A fiziológusok aggodalmai miatt és a balesetek elkerülése végett a szabadtüdős merülési rekordkísérletek a meglehetősen ködös „alkalmazott tudományos kísérletek” megjelölést kapták. A visszatartott levegővel merülők már olyan mélységben jártak, ahol már rég meg kellett volna halniuk. Mint ismeretes, oxigén hiányában az emberi agy megközelítőleg 5 perc elteltével maradandó, tartós károsodást szenved. Nem is gondolnánk, hogy az 5 perces teljesítmény ma már nem számít kiugró teljesítménynek. Erre csak a tökéletesen relaxált és ellazult búvárok képesek. Ahogy a magasabb hegyekben, ugyanúgy a víz alatt is képes valamilyen szinten aklimatizálódni a szervezet a lenti körülményekhez. A több napi merülés után nemcsak a mozdulataim lettek kifinomultabbak, hanem a reakciók, a reflexek is, valamint a levegővisszatartás intervalluma egyre jobban meghosszabbodott. De a szervezet még ennél is érdekesebb dolgokat képes produkálni. Az emberi test 70%-át víz alkotja, így a testet felépítő sejtek gyakorlatilag összenyomhatatlanok. Azonban más a helyzet a testüregekkel. A tüdőt, a fület és az arcon lévő maszkot a külső nyomásnak megfelelő levegővel kell kitölteni ahhoz, hogy merülés közben ne történjen a szervekben sérülés. A nyomás növekedésével a végtagokból a vér az agy felé áramlik a megfelelő oxigénellátást biztosítva, a tüdő pedig lassan a felszíni térfogatának akár tizenegyed részére is zsugorodhat. Eközben nyomás hatására a mellkas és az ököl nagyságú tüdő közötti tér fokozatosan megtelik a tüdő erek falán keresztül beszivárgó vérplazmával. Ez a véráttétel (bloodshift) jelenség, ami meggátolja a tüdőfalak beomlását.

Egyedül sosem szabad merülni, a merülő pároknak pedig megközelítően egyenlő tudással kell rendelkezniük. A felszínre való úszás a legkritikusabb rész, ugyanis a nyomáscsökkenés hatására a tüdő visszatágulása szivattyúként kiszívja a szövetekben felhalmozódott maradék oxigént is. Ennek következtében a testen egy apró rángás futhat végig és a búvár elájulhat még a felszín elérése előtt. Ilyenkor jön a mentő búvár, aki letépve a maszkot, az illető szájába fúj. Sokszor az is segít, mikor az arcot levegő éri, akkor beindul a légzés. Ezt a jelenséget sekélyvízi ájulásnak (Shallow Water Blackout) nevezik. Előfordulhat az is, hogy ájulás nélkül, de csillagokat látva, rángásokkal érkezik valaki a felszínre. Ezt a jelenséget a merülők maguk között „szambának” hívják. Elengedhetetlen a test lehetőségeire való összpontosítás. Ezért is nagyon fontos a hármas légzés elsajátítása, melynek az a lényege, hogy először az alhasi részt töltik meg levegővel, aztán a tüdő alsó részét és végül a tüdőcsúcsi területet, amivel a tüdőtérfogatot szinte teljesen ki tudják használni, átszellőztetve azt. Ezen kívül a profik a karpingolást, egy erőltetett technikát is alkalmaznak. Kihasználva a tüdőszövetek rugalmasságát, egy speciális technikával letolják a tüdőbe a levegőt. A negatív merülés pedig kezdőknek egyáltalán nem ajánlott. Teljesen kifújt levegővel, lábbal előre merülnek 5-10 méter mélységbe, így olyan nyomást tudnak előidézni, ami körülbelül 60-80 méter mélységnek felel meg.

Szeretem a tengert. Mikor körülölel ez a fajta csend, lehetőségem van a testem ellazítása mellett belül is ellazulni. Ilyenkor vagyok képes igazán saját magamat látni, hogy meddig is jutottam el az életben. Egy automatizált benső hang összegez mindent, hogy melyek azok a dolgok, amiket önszántamból léptem meg, illetve mi az, amit őszintén csak úgy a szívembe engedtem, és hagytam a dolgokat megtörténni. Nem kell töretlenül ostromolni a csúcsokat. Viszont sok minden rajtunk múlik, négy fal között nem lesz felfedezés. Lassan úsztam felfele, kezemben a tengeri sün váza, továbbra is óvatosan szorítva. A felszínre érve a friss tengeri levegő hamar átjárta tüdőmet, egy-két légzőgyakorlat elvégzése után már alig vártam a következő merülést.



Powered by SmugMug Log In