“Életünk olyan, amilyenné gondolataink teszik.”
/ Marcus Aurelius /
A minden Isten templomának, a Pantheon kupolájának kilenc méter átmérőjű kör alakú nyílásán élesen tört be a fény. Többször körbejártam a csarnokot, kértem még egy utolsó áldást és aztán szépen lassan elhagytam a gigantikus épületet. A húgyszag sehogy sem akart szűnni. De tényleg nem. Bármerre jártam Róma utcáin, az orrfacsaró bűz mindig éreztette magát. Talán az aranytól fénylő független városállamban, a Vatikánban felejthettem el egy kis időre a kellemetlen szagot. A bevándorlók több ezrével érkeznek ide Észak-Afrikából. Sokan alig kapnak munkát, felcsapnak zsebtolvajnak, tengődnek az utcákon, sütkéreznek a parkokban, telefonálgatnak, mintha fontos emberek lennének. Pedig csak a kiszemelt áldozatot cserkészik be.
„Jaj Petike, Rómába egyszer el kell menned!”, hangzott már sokadszorra az évről évre ismétlődő ösztönzés. Már csak idő kérdése volt, hogy egyik utam Rómába vezet majd. Nagyon kíváncsi voltam, hogy a város milyen hatással lesz rám. Természetesen nem okozott csalódást, a város titkolózás nélkül a temérdeknyi csodáival és pompájával azonnal a bőröm alá férkőzött. Lépten-nyomon tornyosult előttem az ókori és a modern Róma szimbiózisa, így hát csak lassú léptékben haladtam, hogy be tudjam fogadni ezt a sok gyönyörű látványt és részletet. A fejem a legtöbbször felfelé tekeredett, az épületek méretei, a freskók lélegzetelállító jelenetei egymás után jöttek be a látóterembe. Főleg amikor a világ egyik legnagyobb belső terével rendelkező építményébe, a Szent Péter-bazilikába léptem be. Egy magas szikár, öltönyös biztonsági ember illedelmesen igazított útba, egyenesen a domborműves kapu mögött uralkodó sötétségre mutatott, hogy arra tudom könnyen elérni a főhajót. Megremeg a lábad, mikor belépsz ide és megpillantod ezt az ember alkotta csodát, mely 60.000 ember befogadására képes. Ezért nem is elég csak egyetlen hetet eltölteni a városban, de talán egy élet is kevés lenne rá. Minden nap bátran vágtam neki az ókori rengetegnek, mely azonnal megszerethető, pár nap múlva pedig úgy érzed, hogy te is római polgár vagy. Minden egyes sarkon finom hideg vizű köztéri kút vár, a listám elejéről pedig hamar kihúzhattam az olasz pizzát, mert nagyon nehéz megállni, hogy az első napon ne harapjál egy jóízűt az olasz gasztronómia szent mannájából.
Az építészek digitális úton rekonstruálták, hogy az akkori Róma hogyan is nézhetett ki. Első pillantásra megdöbbentő, másodszorra pedig felfoghatatlan. Ha most létezne az akkori Róma, megjelenésében és fejlettségében könnyedén túlszárnyalná a mai városokat. Ahogy elnéztem a fehér falakat és az építészeti csodákat, mintha egy képzeletbeli űrkikötőre hasonlított volna. Róma legfőbb ékessége, a Colosseum i.sz. 80-tól áll, elképesztő, hogy hajdanán a megnyitó ünnepségkor megközelítőleg 5000 állatot vonultattak itt fel. Mintha Bábel tornyát látnám, mely körül ezerarcú emberek gyülekeznek. És ahogy a Colosseum, úgy az ókori építmények köveit is évszázadok alatt szépen lassan széthordta a város lakossága, mert újabb és újabb templomokat, katedrálisokat kellett építeni. De még így is bőven maradt megannyi monumentális épület, melyben ott él a tiszta múlt. Róma időtlen, saját magát formázva felöleli a világtörténelmet, és alkotásra ösztönzi az embert. Mert az ember erre hivatott. Alkotni, magasztosat és maradandót. Minden utad egyike Rómába vezessen.
