Vörös bolygó
A hatalmas mennyiségű vörös elvakította a szememet. Mint egy megsebzett vad, tátongó völgyei és páncélosra keményedett sziklafalai nem mozdultak többé, csak némán, vörösbe burkolózva vett körül e szokatlan táj. Pontosabban a szemem számára volt szokatlan, ugyanis egy átlagos nap folyamán az emberi szem rendszerint csak zöld, kék, barna, szürke és fehér színekkel találkozik. A friss levegő hamar füstösre festette az arcomat, az árkokban rekedt leveleket talán már a sokadik ősz hagyhatta maga után. Már az első métereknél a látvány olyan izgalomba hozott, hogy a reggeli óráktól egészen naplementéig jártam az egész területet és alaposan szemügyre vettem ezt az élénk sárgában, bordóban és lilában pompázó világot. Ez itt valójában a Föld, a Vértes lábánál található Bagoly-hegy gánti bauxitbányája, de mégis, mintha a Marson lennék.
Mars expedíció szimulációt már többször is szerveztek ezen a területen és valóban hasonlóságot lehet vonni a földi bauxitbányák és a Mars felszínének vörös árnyalata között, viszont a végeredmény nagyon meglepő. 1821-ben Pierre Berthier francia geológus felfedezte, hogy ez a vörös színű, üledékes kőzet jelentős mennyiségű alumíniumot tartalmaz. Főként hidratált alumínium-oxidok (gibbsit, böhmit, diaszpor) keverékéből épül fel, színe a vas tartalom függvényében fehértől a sárgán át, egészen a vörösbarnáig változhat. Ezt a titokzatos anyagot később bauxitnak nevezte el, mivel maga a kőzet Les Baux-de-Provance nevű településről származott. Az alumínium rendkívül ellenálló, jól megmunkálható és könnyű fém. Előállítása kezdetben kifejezetten költséges volt, az 1855-ös párizsi világkiállításra készített első kilogrammos tömb ára az aranyéhoz volt mérhető. A később kidolgozott új gyártási eljárások azonban jelentősen csökkentették az előállítás költségeit, ezzel hozzájárulva széles körű felhasználásához. Az autóipar fejlődése és különösen az I. világháború hadiipari igényei révén az alumínium nélkülözhetetlen fémmé vált.
Az alumínium előállítása bauxitból két fő lépésben valósul meg. Elsőként a bauxitot kibányásszák, majd megszárítják és finomra őrlik. Ezt követően a Bayer-eljárás során a darált bauxitot forró, tömény nátrium-hidroxid oldatban, nagy nyomáson, úgynevezett autoklávokban kezelik. Ennek során az alumínium-oxid oldatba kerül, míg a vas-oxid és egyéb szennyeződések, amelyek vörösiszapként ismertek, kiválnak. A vörösiszapot eltávolítják, az oldatból pedig kikristályosítják, majd 1000 °C felett kalcinálják, vagyis égetik a tiszta, fehér timföldport.
A következő lépésben, a Hall–Héroult-eljárás során a timföldet kriolit olvadékban oldják fel, hogy csökkentsék annak olvadáspontját. Ezt követően erősáramú elektrolízissel bontják meg a timföldet. A folyékony alumínium a katódon kiválik, míg az oxigén a szénanódokkal reakcióba lépve szén-dioxidot képez. Az egész folyamat rendkívül nagy mennyiségű elektromos energiát igényel. A globális termelés mintegy 95%-a timföld-alapanyagként kerül hasznosításra, de magas hőállóságának köszönhetően a tűzálló téglák és masszák gyártásában is nélkülözhetetlen.
Magyarországon a bauxitbányászat 2020-ban lezárult, az utolsó bánya 2022-ben fejezte be működését. Jelentős bányászati tevékenység folyt a Bakonyban, a Vértesben és a Villányi-hegységben, az utolsó aktív bánya a Bakonyoszlop II-es telephely volt. Napjainkban a kitermelése túlnyomórészt külszíni, ritkább esetben mélyművelésű bányákban zajlik világszerte. Gánt esetében eltérő viszonyok voltak tapasztalhatók, itt a bauxit közvetlenül a felszínen volt jelen, ráadásul a becsült értékeket meghaladó jóval nagyobb területen.
A bauxit extrém mértékű mállás során jön létre. Ahhoz, hogy bauxit keletkezzen, a kőzetből szinte minden mást, szilíciumot, magnéziumot, vasat ki kell mosnia a víznek, hogy csak az alumínium-oxidok maradjanak hátra. A Mars vörös színe a felszíni kőzetekben és porban megtalálható vas-oxid, más néven rozsda jelenlétéből ered. A vörös por kialakulásához nem kell sok víz. A bazaltos kőzetekben lévő vas-ásványok már kevés nedvesség vagy akár a légköri fotokémiai folyamatok hatására is képesek oxidálódni, vagyis “megrozsdásodni”. Ezért is kevesebb ezen a bolygón a bauxitképződés.
A földi bauxittelepek kialakulásához két nagyon fontos dolog kellett. Az egyik fontos tényező a trópusi éghajlat és az ehhez társuló rengeteg eső. A bauxitképződéshez évezredeken át tartó, bőséges csapadékra van szükség, ami átmossa a kőzeteket. Bár a Mars korai szakaszában volt víz, a legtöbb tudós szerint ez az időszak nem volt elég hosszú vagy elég meleg a bauxit típusú mély málláshoz. A másik tényező pedig a vas és az alumínium szétválása. A Marson ez a szétválás nem történik meg, a vas és az alumínium gyakran együtt marad a kőzetekben. Ehhez viszont olyan folyamat kellene, ami a vasat “eltünteti” és az alumíniumot feldúsítja.
A trópusi talajoknál a víz a kulcsszereplő. A bőséges esővíz kioldja (kilúgozza) és elszállítja a könnyen oldódó elemeket, mint például a magnéziumot, kalciumot, káliumot és a szilíciumot is. Ami visszamarad, az a vas és az alumínium. A Marson ez a folyamat nem ment végbe teljes mértékben, ezért a marsi por, vagy másik nevén a regolit még mindig tartalmaz rengeteg magnéziumot és szilíciumot. A regolit egy laza, törmelékes, nem cementálódott kőzetréteg, mérgező perklorátokat tartalmazó finom por. Itt a Földön a szilícium-dioxid a trópusi eső hatására kimosódik, viszont a Marson a kőzetekben marad. A vas-oxidok erősen vörös színűek, a Földön sokkal koncentráltabb a kőzetekben. Az alumínium-oxid pedig a bauxit alapja, a Marson ez csak kőzetalkotóként van jelen.
Bár bauxitot nem, de a Marsra küldött roverek és az orbiterek találtak agyagásványokat és alumínium-gazdag szilikátokat. A Curiosity és az Opportunity roverek kimutatták, hogy bizonyos területeken a víz jelenléte megváltoztatta a kőzetek kémiáját. Néhány kráterben, például a Columbus-kráterben találtak olyan kaolinit-szerű agyagot, amely a bauxitképződés “előszobája” is lehetne, de a folyamat ott megállt a korai szakaszban. Ha találnánk bauxitot a Marson, az megdönthetetlen bizonyíték lenne arra, hogy a bolygón egykor hosszú ideig tartó, meleg, nedves és esős trópusi éghajlat uralkodott, nem csak rövid ideig tartó árvizek.
Ha a Marson kolóniát akarunk építeni, az alumínium kinyerése sokkal nehezebb lesz, mint a Földön, mert nincs “kész” bauxitunk. Ehelyett bonyolultabb eljárásokkal kell majd az alumínium-szilikátokból, például az anortitból kinyerni a fémet. A marsi regolit egyszerű összenyomással vagy mikrohullámú sinterezéssel (összesütéssel) is rendkívül erős téglákká alakítható, ahol a vas-oxid kötőanyagként funkcionál. A Marson bőségesen található kén, amelyet megolvasztva és regolittal keverve vízmentes beton hozható létre. Ez nagy előny, mert nem pazarolja a drága vizet. A regolit kiváló pajzs a kozmikus sugárzás ellen is, az épülő kolóniákat több méter vastag porréteggel is be tudják fedni a biztonság érdekében. Bár bauxit nincs, a marsi por 15-20%-a vas-oxid, amelyből vasat és acélt lehet gyártani, miközben melléktermékként oxigén keletkezik.
A Vértes fehér sziklái, a gánti bauxit alatt található dolomit mintegy 220 millió éve, a késő-triász idején képződött a Tethys-óceán trópusi sekélytengerében lerakódott karbonátos üledékekből. A területet ezt követően hosszú ideig tenger borította, ahol jelentős mennyiségű tengeri üledék halmozódott fel. Itt, a Bagoly-hegyen tárta fel Balás Jenő bányamérnök 1923-ban az ország első művelésre alkalmas bauxittelepét, a területen az üzemszerű kitermelés 1926. november 22-én kezdődött meg. A 1930-as években a Gánt-melegesi bánya a bauxit Mekkája lett, a világ akkor ismert legnagyobb bauxit-előfordulásaként ezekben az években a világtermelés harmadát adta. A kitermelés akkora jelentőséggel bírt, hogy a II. világháború végéig Gánt volt Európa legnagyobb bauxitlelőhelye. A “magyar ezüstnek” is nevezett ércből az ország bányáiban a 20. században közel százmillió tonnát termeltek ki, ez harmada a Balaton víztömegének.
Gánt-melegesi bauxit bánya
A gyergyóremetei bányamérnök 1919-ben bánya – és kohómérnöki irodát alapított Budapesten. Kutatási tevékenységeit jelentősen befolyásolták Taeger Henrik geológus 1905-ben végzett vizsgálatai, amelyek a Gánt környéki bauxit-előfordulásokat célozták. A minőség-ellenőrző vizsgálatok eredményeként Balás a Hosszú-harasztosnál (a legelső gánti bánya) Európa legkiválóbb bauxitlelőhelyét fedezte fel. Dr. Telegdi Roth Károly a “Vértes-hegység bauxitbányái” című, 1925-ben megjelent tanulmányában részletes elemzést adott a lelőhelyről és annak piaci jelentőségéről.
Balás Jenő összegyűjtötte a kutatáshoz szükséges eszközöket, és három éven keresztül – minden időjárási körülményt vállalva – bauxitot kutatott Gánt határában. Kitartó munkájának eredményeként 1922 végén Európa legjobb minőségű bauxitját fedezte fel. A folyamatos kutatás anyagi hátránnyal járt, mivel nem biztosított bevételt, így Balás Jenő sem tudott elegendő tőkét felhalmozni ahhoz, hogy saját feltáró céget alapíthasson. Ezért a legígéretesebb lelőhelyét – jelentős piaci érték alatt – 25 000 dollárért adta el az ALUÉRC vállalatnak.
A rendelkezésre álló forrásokat nem üzleti tevékenységbe, hanem további kutatásokba fektette. Ezek költségei, valamint a meglévő kutatási anyagok illetékei rövid időn belül felhasználták a befolyt összeget. Így arra kényszerült, hogy az összes általa lefoglalt lelőhelyet értékesítse a nemzetközi piacon. Az üzleti tapasztalat hiánya miatt azonban gyakran félrevezették. Hitegetésekkel és folyamatos késleltetéssel elérték, hogy hitelezői elvegyék lakását és ingóságait. Vagyonának szinte teljes elvesztése után a Magyar Államkincstár mindössze 30 000 pengőért vásárolta meg a lelőhelyek feltárási jogait. Balás pert indított a kincstár ellen, azonban a bírósági eljárás hét év alatt sem hozott döntést.
A kitermelés előkészítéséhez érdekeltségi csoportot hoztak létre. Dr. Hiller József, az ALUÉRC Rt. főigazgatója megbízta Bortnyák István és Nemes Vilmos bányamérnököket a bauxitbánya részletes felmérésével. E célból bányairodát létesítettek özvegy Schweighardtné, “Märy néni” vendéglátóegységében, ahol egy négyfős kutatócsoport kezdte meg a munkát. Az emlékszoba az 1915-ben alapított Vértes Vendéglőben található, amely a kutatás történetét őrzi.
A feltárások eredményként 3,35 millió tonna kiváló minőségű bauxitot azonosítottak, így Gánt vált Európa leggazdagabb bauxitbányájává. A meddőréteget kézi erővel, teraszos módszerrel távolították el, a bauxitot csillékbe lapátolták, majd kézi vagy lovas vontatással juttatták el a vasúti kocsikhoz, végül Bodajkra szállították. A bányászok 12 órás műszakokban dolgoztak, teljesítményükért csillénként 14 fillért (1 Forint = 100 fillér) kaptak, a napi normájuk 30 csille volt.
1926-ban Gánt-Bányatelepen átadták a 140 férőhelyes munkáslaktanyát, amely 30 egyszobás, vízvezetékes és villamos energiával ellátott lakást biztosított a dolgozók számára. 1938-ra mozi, kultúrház, orvosi rendelő és iskola is üzemelt a településen. A bányában foglalkoztatottak száma a harmincas években meghaladta az 1000 főt, miközben a lakosság száma is dinamikusan nőtt. 1930-ban külterületekkel együtt 1493 főt regisztráltak. 1928-ban Gánt területe Vérteskozmával és Kőhányással bővült. A gépesítés révén a Gánti Bauxitbánya világszinten is az egyik legmodernebb, legjobban gépesített bánya lett, melynek technológiai fejlődése a második világháború végéig folyamatosan tovább gyorsult.
A II. világháborúban a bauxitbánya teljes kapacitását a német hadiipar használta. Közben Balás Jenő a kedvezőtlen események ellenére továbbra is motivált maradt, és számos új kezdeményezést dolgozott ki. Feltérképezte a budapesti hévizek hidrológiáját, elkészítette a Velencei-tó rendezési tervét, valamint vizsgálta az ott található termálvíz hasznosítási lehetőségeit. Megtervezte a Sió-csatorna hajózhatóvá tételét is. Élete váratlanul ért véget, holttestét 1938. március 6-án albérletében találták meg, halála körülményei a mai napig tisztázatlanok. Bár hivatalos elismerésben nem részesült, szakmai körökben nagyra tartották. Halálát követően több évtizeddel róla nevezték el a Gánti Bauxit Földtani Parkot.
1939-ben a bányát hadiüzemmé nyilvánították. A termelés növekedése ellenére 1944-ben munkaerőhiány lépett fel a sorozások következtében. Az egyre romló munkakörülmények miatt még ugyanabban az évben leszerelték a gépeket, és Bajorországba szállították őket. 1944. december 26-án szovjet csapatok érkeztek a településre, miközben a német egységek a Móri-árokban helyezkedtek el. A front három hónapig, 1945. március 16-ig stagnált a Gránás-hegyen. A munkásszállót hadikórházzá alakították át, Gánt lakosságát Vértesacsára és Válra telepítették, akik tíz héttel később térhettek vissza otthonaikba. 1946. május 18-án több mint 900 lakost szállítottak lovaskocsival az acsai vasútállomásra, ahonnan személyenként legfeljebb 20 kg poggyásszal marhavagonokban utaztak tovább. Tíz napos út után, május 28-án érkeztek Eschwegebe, ahol elszállásolták őket. A kitelepítettek helyére Tápióbicskéről, Mórról és Bakonysárkányról összesen 22 család érkezett új telepesként.
A háborút követően a termelés lassan újraindult. 1953-ban rekordot döntött, 600.000 tonna ércet termeltek ki. Magas minőséget képviselt, kevés kovasavat, viszont sok titánt, cirkóniumot, krómot, galliumot és berilliumot tartalmazott. 1958-ban a bauxitbánya elvesztette önállóságát, majd 1962. december 31-én bezárták. Az utolsó külszíni fejtést az 1980-as évek elején nyitották meg, de 1987-ben már nem volt gazdaságos a működés, ezért a magas önköltség miatt 1988-ban a Bagoly-hegyen végleg megszüntették a bányászati tevékenységet. 1926 és 1988 között összesen 13,6 millió tonna bauxit került kitermelésre. A bányaterületet azonban soha nem rekultiválták, vagyis semmilyen technikai és biológiai eljárások keretében nem történt talajjavítás és növénytelepítés, a területet egyszerűen védetté nyilvánítottak.
Az okkersárga tengeri mészkő mellett a bauxit és a dolomit vöröses-lilás színei izzóan vibráltak az objektívbe és egyenesen a szemembe. A kőzetek formái a tájban monumentális szobrokként magasodtak. Ahol ez a vörös anyag felüti a fejét, ott a Föld beszélni kezd. Az idő végtelen folyama úgy hömpölygött végig a kőzeteken, mint egy lassú, láthatatlan folyó, miközben a vas és a mangán évmilliók alatt átitatta és elszínezte a sziklák testét. Az ember itt csak porszemnyi jelenés, a természet örök művében alig érzékelhető. A bauxit tüze egy-egy fejezetet mesél a Föld történetéből, amelyben a mi kis történeteinkkel elveszünk. De mégis, részei vagyunk ennek a határtalan mindenségnek. |
