Kivittem a szemetet és megálltam az autó mellett. Felnéztem az égre és az előző napok égető napsütése helyett nem csak Callao Salvaje felett, hanem az egész szigetet összefüggő felhőréteg borította. Tökéletes, nekem ez kell. Ha vastag felhőréteg húzódik a sziget derekán, akkor odafent látni fogom a csodát. Még egyszer alaposan ellenőriztem a csomagtartó tartalmát, a 38 °C-os napi hőmérséklet ellenére meleg ruhát is pakoltam. Mert ha kiszállok az autóból az utolsó felhőrétegeknél, akkor már a 14 °C-os hőmérsékletre kell számítanom. Feljebb pedig már biztosan kell a vastagabb öltözet, éjszaka 8 °C-ig is süllyedhet. Készen álltam az útra. Nem akartam semmit elkiabálni, többször megtettem már a felfelé vezető utat, de mindig kell a pontos tervezés. Ha minden jól megy, akkor egy óra alatt fent is vagyok a platón, vagyis a Teide Nemzeti Parkban. A cél a látogatóközpont, a Cañada Blanca Visitor Center, egy kiváló bázis és pihenőhely, ahova bármikor vissza tudok térni, bárhogy is alakul a tervem. Nem késlekedtem, beugrottam az autóba, gyújtást adtam és a mélykék színű Wolkswagen T-Cross már suhant is az autópálya felé.

A sziget déli részen a TF-1 autópályáról Chío-nál tértem le a TF-38-as útra, ezt a DNY-i oldalról felvezető utat találtam a leggyorsabbnak. Az út először igen kacskaringós, a hőmérséklet hirtelen zuhanásával fűtést és ablaktörlőt kapcsolok és ahogy tolom szét a felhőket magam előtt, azok rendszeres hideg esőpermettel ajándékoznak meg. Ez a kanyargós szakasz fél óra után megszűnik és elérem a platóra jellemző hosszú egyenes utakat. Itt lépek be igazán a Nemzeti Park területére, melyet 1954-ben alapítottak, területe körülbelül 190 km², 2007-ben az UNESCO Világörökség részévé nyilvánítottak. Ez az elképesztő természeti környezet 20 millió évvel ezelőtt kezdődött vulkáni tevékenység révén alakult ki.

Hangos sípolás rántotta vissza tekintetemet az útra. Először azt hittem, hogy a sávtartó asszisztense jelzett, mert folyamatosan rángatta kezemben a kormányt, mivel rendszeresen rámentem a felezővonalra. Jogosan csinálta velem ezt az autó, mert nem az utat figyeltem, hanem a magasabbnál magasabb vulkánokat. Tenerifén ez nagyon veszélyes, egyrészt mert mesés tájon autózol, ami azonnal elvonja a figyelmedet a vezetésről, másrészt pedig az útpadkák a nemzeti parkban szándékosan vannak magasra építve és könnyen fennakad az autód, ha nem a kijelölt parkolókban és pihenőkben akarsz hirtelen megállni. Ha sofőr vagy a szigeten, akkor itt csak az utat szabad figyelned. Mert itt rendszeresen előfordul az is, hogy egy veszélyesebb hajtűkanyarban egy busszal találkozol, a busz teljes orra pedig biztosan át fog lógni a saját sávodba. Ha nézelődni akarsz, akkor inkább állj meg, tarts pihenőt, így biztosan elérsz oda, ahova indultál.

A pillantásom csak később fókuszált a műszerfalra és akkor fogtam fel valójában, hogy az erős sípoló hang nem más, mint a keréknyomás ikonjának narancssárga fénye. Ezt nem hiszem el! Mindig ez az első hang a fejedben, ugye? Defektem van, pont most, semmi gond, majd megoldom, valahogy, leintek egy autót, biztos segít valaki, kicserélem a kereket, itt ragadtam, nem húz semerre az autó, hogy jutok vissza, nincs itt senki, nyugi, csak nyugi. Az agyam sziporkázva leltározott ezekkel a rövid megoldásokkal. Csak a látogatóközpontig jussak el, mert ott a hegyi mentők mellett autómentő egységek is állomásoznak. Gyorsan felmértem, hogy a Boca Tauce parkoló közelében járhatok, körülbelül félúton, itt mindenképp megállok, megnézem a kereket. Elérve a parkolót, kiszálltam és alaposan körbejártam az autót. A műszerfal szerint a bal hátsó kerék jelzett be, viszont mind a 4 kerék egyformának tűnt, nem volt defektre utaló jel. Megrugdaltam a kereket, cipőm, mint egy labda pattant vissza róla. A gumiköpeny is sértetlennek látszott, szóval lehet, hogy csak nyomást vesztett a kerék… Állj! Állj! Állj! Igen, ez lesz az. Ez nem defekt. Nincs egy órája, hogy elértem a 2100 méteres magasságot a 100 méteren fekvő városkából, csak ez lehetett az oka. Síri csend honolt mindenhol, kezdtem szépen megnyugodni, bíztam benne, hogy a kerék így alacsonyabb nyomással is simán kibírja ezt a napot, így hát vegyes érzésekkel folytattam az utam. Nem akartam most már visszafordulni, hívogattak a vulkánok.

Ha azt mondanám, hogy a tenerifei táj csodás, kiröhögném magamat. Erre a szigetre nincsenek jelzők, csak úgy tudnám megközelítőleg jellemezni, hogy ez az a hely, amiről éjszakánként álmodni szoktál. Mindenkinek biztosan vannak ilyen álomképei, amikor reggel felkelve meséli, hogy álmában egy földöntúli helyen járt. Itt Tenerifén ezt nap mint nap megélheted, alvás nélkül, ahogy az utak a felhőkbe hajlanak, az autóddal a lávamezők felett repülsz, az aranyszínű homokos vagy a vulkáni kőzettől fekete tengerpartokon végtelen kilométereket gyalogolsz, a banánfák árnyas sorai közt hűsölsz, a varázshegyek kármin színekben pompáznak, éjszaka pedig a Tejút és a fényes meteorok hadától megfestett Univerzum veled együtt forog. Tenerife azonnal levett a lábamról.

A legfontosabb leállóhelyeket érintettem és egy-egy parkolóból csak addig merészkedtem tovább gyalogosan, amíg volt kijelölt út a lávamezőn. Ezek a leállóhelyek a szívemhez nőttek, nagyon jól kiépítettek és hangulatosak, a spanyolok nagyon is tudták, hogy hol állítsák meg az utazót. Az első megállóhelyem Mirador de los Poelos volt, ahonnan legelőször vehettem szemügyre a vulkáni lávamezőt. Ez az egyik legjobb naplemente néző hely, kora esténként mindig tele van ez a parkoló. Innét feljebb sétálva a nagy kanyarban található a Chinyero walk, több vulkáni poros úton lehet elérni a Chinyero vulkánt. Ebből a nagy kanyarból azonnal elénk is magasodik méltóságteljesen a 3718 méter magas Teide, mely Spanyolország legmagasabb csúcsa, spanyolul Pico del Teide.

Ha a Teide magasságát az óceánfenéktől mérjük, akkor több mint 7000 méteres, vagyis a világ harmadik legmagasabb vulkánja. A hegy kialakulása 170 000 évvel ezelőtt kezdődött, utolsó aktivitása 1909-ben volt. A Teide rétegvulkán, más néven sztratovulkán, mely váltakozó láva– és törmelékrétegekből épül fel. A robbanásos kitörése során hamut, gázt és törmeléket szór ki, mielőtt a viszkózus láva el kezd folyni. Az ilyen robbanások és lerakódások rétegzett, “szendvicsszerű” szerkezetet hoznak létre, amely megkülönbözteti őket a kevésbé aktív, kevésbé viszkózus lávát kibocsátó pajzsvulkánoktól. Ezek a típusú vulkánok alacsonyabbak, sokszor nincs is meg a kúp alakjuk. És akkor már említsük meg a palacsintavulkánokat is, bár ez a típus nem létezik a Földön, eddig csak a Vénusz felszínén figyelték meg, mely széles alapterületű, alacsony lejtésű, kúp alakú képződmény, amelynek tetején gyakran tál alakú mélyedés található.

A következő parkoló, de inkább már népszerű találkozóhely a Mirador de Samara, ahonnét csak követni kell a már kitaposott ösvényeket a magasabb pontokra. Itt a Botija & Reventada walk-ot érdemes végig járni, a fekete vulkáni talaj és a zöld fenyőfák merész kontúrt adnak a tájnak. Itt láttam először és minden egyes alkalommal ámulatba ejtett az alattam elterülő felhőréteg, illetve a messzeségben jól kivehető szomszédos La Gomera szigete. A felhőréteg olyan közel hömpölyög a lábam előtt, mintha simán rá tudnék gyalogolni. A Kanári-szigetek eredeti lakói a guancsok voltak, egy berber nyelvet beszélő nép, akik Észak-Afrikából érkeztek. Tenerifét a guancsok ‘fehér hegynek’ hívták, mivel sokszor láthatták a Teide-t havasan. Viszonylagos elszigeteltségben éltek, és egyedi kultúrát, társadalmat fejlesztettek, az általuk épített piramisok maradványai egész jó állapotban maradtak meg Güímar városának közelében. Ha itt jársz Güímarban, feltétlenül menj le a tengerpartra és nézd meg Puertito de Güímar-t is, nem fogod megbánni. A Kanári-szigetek egy úgynevezett forrópont felett keletkeztek, ezért kizárólag vulkanikus kőzetekből állnak, mindegyikük közepén egy vagy több vulkánnal. Az állandó helyzetű forrópont felett az óceáni kéreg fokozatosan elmozdult, így keletkeztek egymás közelében újabb és újabb vulkáni szigetek.

Ahol mindenképpen kötelező megállni, az a Mirador de las Narices del Teide. A hosszú egyenes szakaszon a parkolót érdemes lassan megközelíteni, sokan az útra kiülnek vagy kifekszenek egy jó kép erejéig. Itt a környező vulkánokon jól szemügyre vehető a kaldera, amely nem más, mint a vulkán magmakamrájának kiürülése utáni beomlás. A szó a spanyol ‘caldera’, vagyis ‘üst’ szóból ered, és bár a kráterhez hasonló, viszont sokkal nagyobb méretű. Egy-egy ilyen kaldera gyakran tartalmaz tavat, ritkábban aktív lávatavat is, melyből jelenleg nyolcat tartanak számon bolygónkon: Mount Erebus – Antarktika | Erta Ale – Etiópia | Kilauea – Hawaii | Masaya – Nikaragua | Mount Michael – Déli-Sandwich szigetek | Mount Nyiragongo – Kongó | Mount Yasur – Vanuatu | Tofua – Tonga. Ezeken a területeken a speciális túracipő már elengedhetetlen, ugyanis a könnyű szerkezetű, majdnem kemény fára emlékeztető vulkáni kőzetben rengetegszer akadt el a lábam és estem előre. Egy-egy kő olyan éles, mint egy kés, ha rosszul lépsz, vagy a súlyod alatt könnyedén elroppan egy nagyobb szikla, az ágas-bogas kőképződmény azonnal szétvágja a lábszáradat. A flipflop-ot hagyjuk meg strandolásra.

Így értem el Boca Tauce leállóhoz, ahol aztán ellenőriztem a gumikat. Innét már a TF-21-es úton haladtam tovább, a Queen’s Shoe megállóhely felé, ez a következő nagyobb parkoló jobb oldalon. Éjszaka ide jönnek a csillagászok távcsöveikkel fürkészve az eget. A ‘Királynő cipője’ nevű szikla pedig közel van a parkolóhoz. A hatalmas vulkáni erők hatására ehhez hasonló földöntúli képződmények születtek a szigeten. Ilyen az Arco de Tajao, vagyis a Tajao-ív, mely egy 50 méter hosszú, természetes vulkáni láva híd. Ez a lenyűgöző boltív Barranco de Vijagua kanyonban található, Tajao halászfalu közelében, körülbelül 200 000 évvel ezelőtt alakult ki, az idők során a szél és a víz eróziója állandóan formálta.

Mind közül az egyik kedvenc pihenőhelyem lett a Llano de Ucanca Vista Point. Mindig besétáltam a hosszú gyalogúton és talán az egyik legszebb fotótéma ezen a területen, ahogy a Teide és az alatta elhelyezkedő hegyek együttesen állnak. A Teide kitörését már Kolumbusz Kristóf is leírta, amikor 1492-ben augusztus 21-24. között La Gomera szigeténél kötött ki a hajójával. 1706-ban az 1200 °C-os lávafolyam a tengert is elérte, elpusztítva a 20 km-re fekvő Garachico-t, a sziget egyik fontos kikötőjét. A garachico-i strandon a tengerbe nyúló megszilárdult lávafolyásokon napozhatsz, a vulkanikus képződmények miatt is vált a város a sziget leghíresebb vulkáni fürdőjévé. Katia és Marucie Krafft vulkanológusok szerint a vulkán nemcsak méretében, hanem titokzatosságában is nagyobb az ember kiszámíthatatlan természeténél. Egy-egy nagyobb lávafolyam elérheti akár a 60-70 km/h-s sebességet, semmi esélyünk elfutni előle.

A Teide 70-90 évenként tört ki egészen 1909-ig, az ez évi volt a legjobban megfigyelt és leírt kitörés. 1908-tól több előrengéssel jelezte a vulkán a kitörési szándékát, majd 1909. november 18-án hatalmas robbanással adott hírt magáról. Ez a kitörés 10 napon keresztül tartott. Az utolsó kitörés a kalderában egy kisebb salakkúp oldalában zajlott, 15 millió m³ bazaltláva ömlött a felszínre. A vulkán azóta csak kisebb szeizmikus aktivitást mutat, a kénkigőzölgések, szolfatárák bizonyítják, hogy egy szunnyadó vulkán közelében dokumentálom e földöntúli tájat. A hatalmas vulkánt főként bazalt építette fel, de a kisebb robbanások során andezit is került a felszínre. Időközben a kiüresedett magmakamra beomlott, helyén egy 16 km átmérőjű, 48 km kerületű kaldera alakult ki.

Tovább haladva érjük el a türkiz-színű sziklák parkolóját, a Mirador Azulejos II-őt, mely mellett nem szabad elhajtani, még a látogatóközpont előtt feltétlenül iktassuk be. Az itt látható sziklák a hidrotermális változások következtében színeződtek el. A repedéseken vulkáni gázok és termálvizek áramlanak fel, a lehűlő forró vízből ásványok és fémek rakódnak le, így a környezet egyes részeit kékes-zöldesre színezik. Az ilyen árnyalatokért felelős ásványok az allit és a kaolinit, amelyek a kékesebb színekért felelősek, míg a zöld színekért a klorit és az epidot. A látogatóközponttal szembeni híres kilátópont a La Ruleta Vista Point, ahol érdemes egy hosszabb időt, akár egy fél napot is eltölteni. Itt van a híres Roque Cinchado, vagyis a Cinchado szikla, melyet az Isten ujjának is hívnak. A szikla alsó része keskenyebb, mivel biotitból, földpátból és kvarckristályból áll, a felső része pedig bazaltból.

A látogatóközpont utáni izgalmas kilátó a Mirador El Tabonal Negra. Az utak itt már keskenyebbek, lassabb sebességre kell váltani. Mikor először jártam a Mines de San José parkolójában, egy másik bolygón találtam magam. Ilyenkor egy láthatatlan erő ragad magával, ami igyekszik az összes gyönyörű részletet befogadni és le akar fotózni mindent, ami ehhez az egyedi látványhoz kapcsolódik. Ilyenkor lebegek a föld felett és zajlik bennem egy benső harc, ami gyorsan rendet akar rakni abban a felemelő szépséges káoszban, de közben meg lassítom magamat, hogy pontosan tudjam visszaadni a képeken mindazt, amit a Természet megalkotott és elénk tárt magától.

Haladtam tovább és addig mentem, míg el nem értem az El Portillo éttermet, majd itt elfordultam a TF-24-re. A Puerto de Izaña megállóhelyen elképesztő falakat fotóztam és már azt hittem, hogy aznapra láttam már minden csodát, amíg el nem értem La Tarta-ig. Az egyik csoda követte a másikat, Tenerife ezer arca forgott előttem. Ez itt pedig egy piroklasztikus kőzetképződmény, ami robbanásos vulkánkitörések során keletkezett és kilökődött kőzettöredékekből állt. A képződmény egy ősi lávafolyam, melyek során különböző típusú, eltérő tulajdonságokkal és színekkel rendelkező anyagok halmozódtak fel átfedő módon. Innen ered a képződmény neve, amely egy tortára hasonlít. Becslések szerint évszázadok vagy évezredek telhettek el az egyes rétegek között. A fehér réteget habkő töredékei alkotják, amely nagyon porózus és könnyű. A fekete rétegeket bazaltos pikon, vagyis lapillik, melyek robbanásos kitörések során keletkeznek a láva darabolódásából. Ezek mogyoró– vagy diónagyságú vulkáni kőzetdarabok. Végül a vöröses rétegek szintén bazaltos pikonból állnak, de színük a talajvízzel való érintkezés eredménye, amely a hő hatására elpárolgás előtt oxidálta az anyagot.

Lassan rám esteledett, visszatérve a látogatóközpont környékére leparkoltam a határtalan sötétségben. Megállva az autó mellett ámulattal bámultam az eget. Még soha nem láttam ilyen élesen a Tejutat és mindazt, amiről nem is tudtam, hogy ott van. A szemem egyre jobban hozzászokott a sötétséghez és egyre több részlet rajzolódott ki a messzeségben. A fülem szintén ‘figyelt’, mert nem érzékelt zajt. Itt fent valóban semmilyen zaj vagy hang nem mutatkozik. A teljes néma csend birodalmában nyúltak magasba a hegyek csúcsai a kék űr felé, talpam alatt a felhők és a már-már csikordulni készülő lávakövek. De még vártam, nem mozdultam, hátha valaki vagy valami mégis megszólal. Nem jött semmi az éteren át. Fejem kiürített minden szemetet. Tapintható ez az igazi csend, jól esne rendszeresen megfürödni ebben az éteri rezgésben. A küllős spirálgalaxis az egész éjszakai égbolton ívelt át, a tiszta levegő, a kicsi páratartalom és a zéró fényszennyezés lehetővé tették, hogy a teljesen elvesszek a közel 400 milliárd csillagot és bolygót tartalmazó felfoghatatlan birodalomban. |