A nagy hideg ellenére lelkesen vágtam neki az erdei túrának. Itt Angliában télen alig esik a hó, most is csak gyenge foltokban mutatkozott porhó az avaron. A sáros úton bakancsom könnyedén tüntette el a fehér leplet, sötét nyomokat hagyva hátra, miközben figyelmesen kerestem azt a látványt, ami a fejemben élt. Nem voltam könnyű helyzetben, hiszen az örökzöld fenyőfák és a szürke téli erdő látképe nem tartogatott sok izgalmat. Így, egy idő után már unalmasnak találtam a látottakat és hibáztattam is magamat, amiért erre a napra ezt a témát választottam.
18mm | f/11 | 0.8s | ISO 100 | -1 EV
Aztán ahogy leraktam az állványomat és felszereltem rá a gépemet, vártam egy kicsit. Pár perccel később eszembe jutott az a gondolatom, ami pár napja fogalmazódott meg bennem: „Nem véletlenül vagy ott, ahol éppen vagy. Kérdésedre a válasz ott helyben vár rád. De az sem baj, ha egy kicsit körbe is nézel magad körül. Fordulj meg egy kicsit. Látod? Az imént még a naplementében gyönyörködtél, és nem vetted észre, hogy a fények mit varázsoltak a hátad mögé.” Ahogy ez bevillant, tudtam, hogy itt a fényekkel kell játszanom és azt is, hogy hogyan. Az állványra szerelt gép vertikális mozgását szándékosan nem rögzítettem, így függőlegesen, a fák törzsével párhuzamosan ki tudtam mozgatni le-fel irányba. Így született meg ez az izgalmas kép, amit ott a valóságban nem láttam, de mégis le tudtam fotózni. |
Written and Photographed by Peter Nemeth.
Peter Nemeth is a Budapest-based photographer, writer, and visual storyteller working across portrait, editorial, documentary, travel, and landscape photography. Bringing together photography and writing developed over more than two decades, his work combines authentic moments, natural environments, and first-hand travel experiences.
About Peter→
